DSC 0715

Az öt pontot begyűjtöttük!

Sakkcsapatunk az utolsó előtti fordulóra kitűzött célját megvalósította, ami egy kisebb arányú vereséggel is megvalósult Baja csapata ellen. Fő célunk a bajnokságban, most már a 7.hely megtartása, s ez két helyezéssel jobb, mint a bajnoki évad kezdetén megfogalmazott elvárás.

Ebben a fordulóban a Dunaújvárossal szemben +1,5 pont, a Kaposvárral szemben +2 pont előnyre tettünk szert, így az utolsó fordulóban a Dunaújvárossal játszott mérkőzésen +2,5 pont előnnyel ülhetünk asztalokhoz. Baja 8 táblán jelentős Élő-pont előnnyel érkezett hozzánk, ezért dícséretes az elért 5 pont. Az első 6 táblán mindössze egy szenzációs döntetlent sikerült elérni, azonban a “második sor” hozta a pontokat. Tovább!