Mondhatom nagyszerűen kezdődött a 2017/18-as bajnokság, mert ugyan kikaptuk ez első mérkőzésünkön hazai pályán egy góllal, de a következő mérkőzéseinket magabiztosan nyertük.
Aztán valami „eltört” a csapatban, mert egy katasztrofális (8-30) vereséget szenvedtünk a Szekszárdtól. És a folytatás sem volt jobb az őszi szezonban. Tavasszal ismét jól kezdtünk, de a folytatás megint csak nem mondható jónak. Mi történt?
Az elején le kell szögeznem, hogy egy nagyon nehéz bajnokság van mögöttünk. Csapatom valamennyi tagjának két bajnoki versengésben kellett helytállnia. A 2002-2003-asok a serdülő és ifi bajnokságban, míg a 2004-es születésűek a serdülő és az U13-as bajnoki küzdelmekben voltak érdekeltek. Nehezítette a helyzetünket, hogy az ifi és serdülő meccsek többnyire egy napon, egymás után voltak, a „kicsik” meccsei pedig – ha szerencsénk volt – szombaton, illetve vasárnap. Tehát az idősebbek közül négyen mindig két meccset játszottak az adott játéknapon, a fiatalabbaknak több olyan hétvégéjük volt, amikor mindkét napon voltak mérkőzéseik.
Az U13-as játékosaink az alapszakaszt így is megnyerték, de a rájátszásban már több olyan játéknap is volt, amikor mindkét csapatnak egy napon volt fordulója, ekkor ők velünk jöttek, és az U13-as csapatnak fiatalabbakkal kellett kiállnia. Ugyanis ha az ifi, illetve serdülő meccseken nincs megfelelő számú játékos bejegyezve a jegyzőkönyvbe, akkor a csapat pontszámaiból levonnak egyet (sajnos az ifi esetében ez kétszer is előfordult). A harmadik ilyen esetben pedig már a felnőtt csapattól is vonták volna a pontot. Ez a szabály az U13-as bajnokikat nem érintette, ezért a serdülő csapatot részesítettük előnyben.
Az egész bajnokság alatt sérülések is nehezítették a munkánkat, több serdülő és ifi meccsen is kapus nélkül kellett játszanunk, mivel kapusaink betegség és sérülés miatt nem léphettek pályára. Ekkor vállalkozó szellemű mezőnyjátékosok álltak a kapuba, akik nagyszerűen helytálltak. Tulajdonképpen alig volt egy-két meccs, amikor azonos összeállításban léptünk pályára.
Visszatérve a kérdésedre. Említetted, hogy jól kezdtük a bajnokságot, de utána kevésbé voltak sikeres mérkőzéseink. Ennek egyik okára a beszélgetésünk elején kitértem. Másik ok pedig az edzéslátogatottság. Augusztusban szinte minden edzésen 16-18 játékossal tudtunk készülni, három héten keresztül napi két edzésen vettek részt a lányok. Erőnlétben, technikai és taktikai tudásban, az időszaknak megfelelően, felkészültünk.
Ezután elkezdődött az iskola, az edzések látogatottsága megcsappant. Általában 12 játékos volt rendszeresen a foglalkozásokon, javarészt a 2004-es születésűek (7-8 fő). Így nem tudtuk elvégezni azt a taktikai munkát a csapat egészével, amit a mérkőzéseken kellett volna viszont látni. Néha-néha láttunk nagyon szép gólokat, kreatív megoldásokat, jó helyzetfelismerő képességről tanúskodó passzokat, jó egyéni teljesítményeket, de ezt nem tudtuk tartósan fenntartani. A folyamatos változások rányomták bélyegét egész évi teljesítményünkre.
Nem gondolom, hogy a 9. hely nagyon rossz a bajnokságban, kis szerencsével még 6 pontot szerezhettünk volna, és 11 helyett 17 ponttal zártunk volna. Bár ezzel csak egyet léptünk volna előre a tabellán. Ekkora szakadék van a mezőnyben?
Bár a „ha”-val kezdődő mondatoknak nincs sok értelme, de… ha szereztünk volna még pontokat, azt azoktól a csapatoktól vettük volna el, akik most előttünk végeztek, így tehát teljesen másként alakultak volna a helyezések. Azt gondolom, hogy volt 3 nagyon jó csapat (Mohács, Győr, Szekszárd), akik kimagaslottak a mezőnyből, aztán néhány jól teljesítő csapat, majd voltak velünk nagyjából hasonló csapatok, és egy-két gyengébben teljesítő.
Játszottunk szoros meccseket, amelyeken csak apró dolgok döntöttek, többnyire, ellenfelünk javára. Ezek a csapatok – véleményem szerint – a valós tudásukat tették a pályára, önbizalomnak sem voltak híján. Nálunk ez pont fordítva alakult. Amiket az edzéseken tanultunk, gyakoroltunk, nem sikerült maradéktalanul megvalósítanunk a meccseken, s néha kishitűen léptünk pályára. Máskor a szerencse is elpártolt mellőlünk. Ellenfeleink többsége, szinte minden alkalommal, ugyanazokkal a játékosokkal játszott a meccseken, mi pedig, amint már említettem, nem.
Itt szeretnék néhány szót mondani az ifi csapatról. Bár nem én voltam az edzőjük, de többször velem meccseltek Piri iskolai elfoglaltsága miatt. A bajnokság elején öt játékos állt a rendelkezésünkre (Szeli, Lili, Virág, Zsófi, Meli). Először Lili sérült meg, majd Meli, így három hadra fogható játékos maradt. Egy rövid időre Meli visszatért, de sajnos újra megsérült. Igaz, a sérültek is részt vettek a meccseken, de játékukkal nem tudták segíteni a csapatot.
Majd jött Szeli sérülése is. Így az egész ifi bajnokságon végig hátránnyal indultunk a többi csapathoz képest, hiszen fiatalabb játékosokkal vettük fel a küzdelmet az idősebb, tapasztaltabb játékosokkal szemben, s a kispadunk is rövidebb volt. Le a kalappal az ifisták előtt, hogy becsülettel, erőn felül teljesítve végig csinálták a szezont!
Ha végig nézem a csapatod névsorát, bizony csaknem a fele 2004-es születésű leány, 2002-es elvétve található. Ismerem a marcali kézilabda létszámgondjait, tehát akár lehetne ez a kérdés „álkérdés” is, viszont én komolyan gondolom. Folyamatosan azt tapasztalom, hogy a fiatalabbaknak muszáj „felfelé” játszani, hogy meglegyen az ifi, vagy a serdülő csapat létszáma. Sok éve vagy edző, őszintén kíváncsi vagyok a véleményedre. Jól van ez így? Úgy gondolom, eleve esélytelenek vagyunk? Vagy tévednék? Nem a bajnoki címre, hanem a tisztes középmezőny elérésére gondolok.
Visszagondolva néhány évet, majd egy csapatra való ember hagyott itt bennünket, akik még ma is játszhatnának az ifiben. Különböző okok vezettek a „szakításhoz”, van amiről, őszintén szólva, fogalmam sincs. Azonban azt gondolom, hogy a csapat helyezése csak egy mérce a sok közül. Rengeteg, tőlünk független körülmény is közrejátszik abban, hogy hol végzünk a bajnokságban.
Számomra az volt mindig is a mérvadó, hogy a játékosok egyenként, illetve a csapat mennyit fejlődik az edzéseken, meccseken, s hogy hány játékost tudok adni a felettem lévő korosztályba. Természetesen emellett nem elhanyagolható az eredményesség sem, hiszen jóval könnyebb motiválni a játékosokat győzelmek után.
Nem gondolom, hogy esélytelenek vagyunk, meg sem fordult a fejemben. A gyerekek beiratkoznak kézizni, a nehéz feladat az, hogy megtartsuk őket a későbbiekben is. Aki az évek során beleszeret a kézilabdába, megérzi, megérti mit ad számára a CSAPAT, a kézilabda játék, nem hagyja el a sportágat. Talál benne mindig motivációt, ami előre viszi. Mindemellett nagyon fontos a szülői támogatás is.
Az pedig, ha egy tehetséges játékos idősebbek között edz, játszik, teljesen normális dolog. Sőt, a játékos fejlődése érdekében kívánatos is. Most abban a helyzetben voltunk, hogy többen a nagyobbak között játszottak úgy, hogy még igazán nem volt itt az ideje. Ezt pedig a kényszer szülte. Azonban elmondhatom, hogy nem vallottak szégyent a „kisebbek”, sok játékosomnál tapasztaltam fejlődést, előrelépést. Az úgymond fiatalabbak pozitívan, lelkesen tették a dolgukat, komolyan vették, veszik a játékot, az edzéseket és a meccseket. Hétről-hétre újra felvették a kesztyűt. S ami fontos, hogy sokuk mögött van egy támogató szülői háttér, ami nélkül sokkal nehezebb lenne.
Itt ragadom meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak minden játékosomnak és azon szülőknek, akik maximálisan támogatták gyermeküket abban, hogy ott legyenek edzéseken, meccseken. Sokan még a családi programjaikat is úgy alakították, hogy gyerekük lehetőség szerint ne hiányozzon.
Köszönöm Kriszta és Gyöngyi munkáját, akik az egész szezon alatt megkönnyítették a dolgomat.
Marcaliban 1993 óta létezik a Marcali VSzSE női kézilabda csapata. Voltak jó, jobb és kevésbé jó éveink. Nekünk edzőknek, játékosoknak tovább kell dolgoznunk azon, hogy ez a csapat minél tovább fennmaradjon. Tartozunk ezzel Kiss Lacinak, aki nélkül most nem beszélgethetnénk marcali kézilabdáról.
A következő idényben valószínűleg a női ifjúsági III. osztály dél-nyugati csoportjában (ez esetleg lehet észak-nyugat, majd kiderül a besorolásnál) szerepelünk majd. A versenykiírás szerint a serdülő 3. osztályban is indulhattunk volna, hiszen az NB II felnőtt versenykiírása csak egy utánpótlás csapatot ír elő, szemben az NBI/B 2 csapat előírásával. Miért az ifit választjuk?
Serdülő csapatunk a 9. helyen végzett a 2017/2018-as bajnoki küzdelmekben, a serdülő II. osztályban lenne jogosult indulni a következő szezonban is. Az igaz, hogy az NB II-es mezőnyben szereplő felnőtt csapatok esetében csak egy utánpótlás csapatnak kell indulni, de az ifjúsági csapat indítása mindenképpen kötelező. S mivel már említettem a létszám problémáinkat, emiatt döntöttünk az ifi mellett. Ilyen egyszerű oka van. A keretünk nagyjából azonos lesz az ideivel. Néhány hete leültünk beszélni Pirivel és Bernivel. Abban egyeztünk meg, hogy az ifi játékosokra ők is számítanak a felnőtt csapatban, de a saját korosztályukban is játszhatnak.
Vége van teljesen a szezonnak vagy még levezettek? Hogy tervezed a nyarat, mentek strandkézilabdázni? Mikor kezditek a felkészülést?
Június 15-ig még heti három strandkézi edzéssel „vezetünk le”. Terveink szerint június 20-án tartjuk a szezon utolsó edzését. Aztán mindannyian pihentetjük a közös munkát. Majd augusztusban nekivágunk az új bajnoki szezonra való felkészülésnek.
Köszönöm a beszélgetést!