Ju-Jitsu – Maribor Openről kettő ezüstérem!

április 21-22-én Szlovéniában egyedül képviselte hazánkat az MVSZSE Küzdősport Szakosztálya a XIV. Maribor Open nemzetközi bajnokságon. Magyarországgal együtt 10 ország versenyzői léptek tatamira a kétnapos versenyen.

Ha a Tisztelt Olvasó figyelemmel kíséri a tudósításaimat, akkor bizonyára emlékszik rá: soha nem szoktam véleményt írni a bírók munkájáról, mindig elfogadjuk az eredményt. Most meg kell jegyezzem: Mariborban a tatamin az ellenfelünkön kívül a bírókkal is „meg kellett küzdenünk” a győzelemért. Egyértelműen vettek el tőlünk pontokat, és olyan akcióért is kapott „ippont” az ellenfelünk, amiért inkább hibapont járt volna.

Taki szabályos leszorításait rendre „leléptetéssel” akarta díjazni a bíró – a főbíró döntését kellett kikérni, hogy a magyar versenyző folytathassa a mérkőzést. Pontot „természetesen” nem kaptunk a szabályos leszorításért, de legalább versenyben maradhattunk. Több mérkőzést „elvettek” tőlünk a bírók.

Ilyenben sem volt még részünk: Dudás Virág (60 kg) női versenyzőnket a 66 kg férfi kategóriába sorolták, amiről csak akkor értesültünk, amikor a tatamin nem lány, hanem egy fiú versenyző nézett szembe Virággal. A reklamációmra a válasz: vagy küzd, vagy nem küzd az versenyzőnk… Ez van: 8 fős férfi csoport… Bevállaltuk és minden mérkőzésünk után a közönség hosszan megtapsolta a magyar lányt.

A „szembeszél” ellenére a következő eredmények születtek:

Dudás Virág Ne Waza Man U18/-66 kg – II. helyezés
Gáspár Lívia Ne Waza Women U21+/ -62 kg – II. helyezés
Takács Gergő Fighting System U12/-30 kg – III. helyezés
Kustos Balázs Fighting System U15/-37 kg – III. helyezés
Dudás Virág Fighting System U18/-62 kg – IV. helyezés

Videó link: https://www.facebook.com/eckert.zsofia/videos/1650143595055091/

Köszönöm Takács Gábor segítségét, hogy a versenyzők utaztatásában segítségünkre volt.

Következő hazai versenyünk: május 26-án Grappling Diákolimpia – Kecskemét.

Következő nemzetközi versenyünk: május 31-június 02. Ju-Jitsu Európa Bajnokság – Lengyelország.

Nagy Róbert
edző