SPR 4416

Őszi szezonértékelés Balogh Beával …

 

Azzal a várakozással indult neki a Marcali VSZSE a 2013-2014 –es női NBI/B-s kézilabda bajnokság őszi mérkőzéseinek, hogy Balog Beatrix a csapat játékos-edzője a 6-8 hely közé várta a csapatot a szezon végére.

Kedves Bea nem sikerült a kitűzött cél … negyedikek lettünk, éppen csak lecsúsztunk a dobogóról! Persze csak az elismerésemet, és örömömet tolmácsolom a „szemrehányással” … minden sportot szerető marcali nagy örömére, megint csak egy parádés szezont zártunk, ismét csak nagyon kevés kellett volna a dobogóhoz! És ez már a második parádés szezon! Hiszen az elmúlt bajnokságban tavasszal is sokat örülhettünk a nagyszerű eredményeknek! Beszéltem néhány idősebb szurkolóval akik a régi NBI –es mérkőzések hangulatát vélték újra átélni, például a Budaörs elleni diadalnál. Egy kicsit hosszúra sikeredett a bevezető, de sok örömhöz sok dicséret jár!  🙂

Egyetértek azzal, hogy a tavaszi szezon jó szereplése alapozta meg az őszt. A nyarat úgy csináltuk végig, hogy szinte senki nem állt le, hanem mindenki valamilyen formában mozgott tovább. Így az augusztusi felkészülés nem a nulláról indult. A Dudi (Gácser Klaudia) végig játékban volt a strandkézilabdában, de a Pirike (Balogh Piroska). a Berni (Tanai Bernadett) a Manyi (Balogh Margit) és én is sok mérkőzésen szerepeltünk.

Mondhatom. hogy eleve jó fizikai állapotban kezdtük meg a felkészülést. Egy összeszokott társaság a mienk, egy szokásos menetrendet követve kezdtük meg a bajnokságot. Ebben a munkában részt vettek a juniorok is, akikkel ebben az évben már még komolyabban tudtunk együtt dolgozni. Megerősödtek, idősebbek lettek a lányok.

Nagyon jól kezdtük a bajnokságot, háromból három meccset nyertünk, idegenben is sikerült pontot szereznünk. Következett egy kisebb hullámvölgy, ami annak köszönhető, hogy elkezdődött mindenkinek a munka. Többen tanítanak a csapatból, a gyerekeink iskolába mentek. Szóval a munkahelyi és családanyai feladatok megsokasodása egy kicsit visszavetették a csapatot.

A felnőtt csapat nagy része anyuka, nyilván más dolgok is vannak az életükben, nem csak a kézilabda. Én ennek tudom be azt a négy mérkőzést, ami nem sikerült. Volt ebben persze olyan csapat is, amelyek ellen nem mi voltunk az esélyesek, – például a bajnokságot jlenleg is vezető Szekszárd -, de aztán következett sorozatban négy győzelem. És közötte nagyon fontos idegenbéli győzelmek is, például a Fradinál. Összességében én is úgy gondolom, hogy jó teljesítményt nyújtottunk, és csapatként jól tudtunk együttműködni.

Az utolsó hetek egyik csúcsa volt a Budaörs elleni győzelmetek, gondolom a kézilabdás berkekben is volt visszhangja ….

Sokan gratuláltak nekünk a mérkőzéshez, a győzelemhez. Tényleg ez volt az őszi forduló csúcspontja, mindenféle szempontból. A csapat együtt volt és nagyon jól teljesített, és persze kellett hozzá a fantasztikus közönségünk bízatása, amit nem győzök megköszönni. És remélem tavasszal is megtapasztaljuk majd. Mi mindent megteszünk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el.

Kik azok a csapatban, akik külön említést érdemelnek az őszi teljesítményükért?

Úgy gondolom, hogy a Dudi (Gácser Klaudia) az, akit mindenképen kikell emelni. Teljesítményét minősíti, hogy ott van a második helyen a góllövő listán. Amúgy pedig mindenkit! Őszintén gondolom, hogy mindenkit kiemelhetünk. (Balogh Beatrix, Balogh Margit. Balogh Piroska. Bán-Farkas Dorottya, Bárczi Kata, Bödör Szilvia, Gácser Klaudia, Hanusz Boglárka, Kuti Bettina, Major Andrea, Mezőfi Brigitta, Nagy Éva, Novográdecz Glória, Pamuki Alexa, Sárfi Anett, Szabó Eszter, Szecsődi Laura, Tanai Bernadett, Telkes Rebeka, Urbán Edina.) Mert van, aki védekezésben, van, aki támadásban, van, aki mind a két szerepkörben, és van, aki az edzésmunkájával járult hozzá az elért eredményhez.

A névsorból látszik, hogy több junior is pályára lépett. Velük hogy vagy megelégedve?

Több szerepet kapott a Betti (Kuti Bettina), és az Eszti (Szabó Eszter) továbbá a Kata (Bárczi Kata). Dicséret illeti őket, mert fontos pillanatokban segítettek a csapatnak. Egy kicsit kevesebbet volt a Brigi (Mezőfi Brigitta) de őt hátráltatta a betegsége.

Hogyan tovább? Gondolom mindenkinek szünet. Mikor kezditek a felkészülést?

December huszadikáig még vannak edzések, aztán majd januárban kezdjük a felkészülést. Persze ennél a csapatnál az megszokott, hogy nincs teljes leállás, otthon mindenki mozgásban van.

Lesz változás a keretben?

Egy játékosom már a szezonelején elmondta, hogy befejezi. Azért nem mondok nevet, mert én azért még bízom abban, hogy meggondolja magát. Szeretném, hogy valamilyen formában, de segítsen nekünk.

Milyen lesz a tavaszi szezon? Nem kérlek arra, hogy nevesíts helyezést én megelégszek a jelenlegivel! 🙂

Azzal én is elégedett lennék. 🙂 Tudni kell, hogy úgy indultunk neki a bajnokságnak, hogy minél több fiatalnak szeretnék lehetőséget biztosítani. Úgy gondolom, hogy több lehetőséget kaptak, többen megmutathatták, hogy mit tudnak. A jövő ezeké a lányoké, és egyre közelebb az az idő, amikor ők lesznek többségben a csapatban.

Rátérve a juniorra … hét forduló, hat győzelem egy hihetetlen kezdés. Volt, amikor a dobogón voltunk – harmadikak – , és aztán egy példátlan sérülés hullám és azóta egy győzelem és több, nagyon fájó vereség.

A felnőtt csapat esetében már elmondtam a felkészülés az együtt zajlott, közösen készültünk. A bajnokság kezdetén, tényleg nagyon jól indult a csapat, egymásután győztünk. Aztán jöttek ezek a sérülések, amelyek rányomták a bélyegét a következő fordulókra. Volt olyan, hogy a mérkőzésre úgy utaztunk el, hogy éppen csak megvoltunk 12 –en. Több esetben sérült játékos is ült a padon, akit nem is tudtam becserélni. Szokatlan volt ez a sérülés hullám, mert eddig elkerülte a csapatot az efféle baj. Viszont ez egy lehetőséget teremtett arra, hogy többet játszanak azok, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. Ez az Ő fejlődésük szempontjából egy jó lehetőség volt.

Miután a sérültjeink nagyjából rendbejöttek, továbbra sem sikerültek úgy a mérkőzéseink, ahogy szerettük volna. Azt hiszem egy kicsit „megroggyantunk” . Nem tudtunk nyerni. Az, hogy sok mérkőzést vesztettünk és csapatszinten „eredménytelenek” voltunk, nem jelenti azt, hogy nem voltak nagyon jó teljesítmények a csapatban. Volt, aki egy-egy meccsre, és volt olyan, aki folyamatosan jó teljesítményt nyújtott.

Azt azért látni kell, hogy mi vagyunk továbbra is a legfiatalabbak a mezőnyben. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi hely nem rossz számunkra. Ott vagyunk a hetedik helyen, nem szakadtunk el az élmezőnytől. Tavasszal, ha mindenki egészséges lesz, akkor feljebb tudunk lépni.

Van még a lányoknak korokból adódóan egy másik kötelességük is a Diákolimpia. A VI: korcsoportban Országos Elődöntőt játszunk a döntőbe jutásért, és hát zajlik az V. korcsoport megyei selejtezője is.

Január 9 –én Marcaliban lesz a VI. korcsoport Országos Elődöntője. Tisztelettel hívunk, várunk mindenkit a Marcali Sportcsarnokba. Nagyon színvonalas mérkőzéseket láthatnak majd, hiszen azért itt már nem feltétlenül iskolai csapatok színvonalán megy a játék. Egy szekszárdi és egy mohácsi csapat már biztos. A napokban dől el a negyedik résztvevő csapat (Győr vagy Veszprém). Már az elmúlt iskolai évben is elindultunk a VI: korcsoportban is akkor is eljutottunk az Országos Elődöntőbe ahol a későbbi bajnok Győrtől kaptunk ki.

Azt gondolom ez egy nagyon jó játék lehetőség mindenki számára. Az sem elvetendő a felsőbb iskolába készülőknek, hogy az Országos Döntőben való szereplés +10 pont a felvételinél, de ezt csak zárójelben jegyzem meg.

Azzal, hogy itthon, hazai pályán, hazai közönség előtt játszhatunk az biztató. Az is bíztató, hogy nagyon nehéz ellenfeleket legyőzve (Siófok és NEKA) jutottunk a döntőbe, én bizakodom. Ha tovább jutunk, akkor még januárban, Győrben mérkőzünk az Országos Döntőben. (A korosztály érettségizik, azért van ennyire korán az Országos Döntő) A döntőbejutás ténye is számunkra agyon dicséretes eredmény lenne!

Lesz majd még két forduló az V: korcsoportban a megyén belül. Egyértelmű célunk az Országos Elődöntőbe jutás, és tovább menni ha már ott vagyunk!

Köszönöm a beszélgetést!

Szeretnék a beszélgetésünk végén nagyon Boldog, Áldott Karácsonyt és Boldog Új Esztendőt kívánni mindenkinek! Köszönöm a szeretetüket! Tartsanak ki mellettünk tavasszal is!