Véget ért a kosárlabda bajnokság. Beszélgetés Magyar Viktorral a VSZSE kosárlabda csapatának vezetőedzőjével

Hogy sikerült a bajnoki szezon kosarasainknak?

Felemás bajnoki szezont zártunk, a 11 csapatos bajnokság 10. helyén zártunk. Az első félév nem úgy sikerült ahogy szerettük volna sok tényező befolyásolta negatívan szereplésünket (sérülés,betegségek), nem tudtunk teljes csapattal felállni a fontos nyerhető mérkőzéseken. Érezhetően hullámvölgyben voltunk. Aztán tetőzte a bajt kezdő irányítónk eltiltása a szezon végéig.

A nehéz helyzetből lassan sikerült felállnunk, sokat javult játékunk mely nem mindig mutatkozott meg győzelemben többször is pár ponton múlt a siker és így a jobb helyezés is.

Pozitívum volt viszont a csapatjáték és a fiatalok fejlődése egyre hasznosabb játéka. Két mérkőzésre voltunk a 6. helytől. A11 csapatos bajnokság első 5 csapata kiemelkedett a mezőnyből a 6-tól 11. helyen lévő csapatok közel azonos játékerőt képviseltek a helyezések 1-2 mérkőzésen és a gólarányon múltak.

Amikor láttam a csapatot az itthoni meccsek egy részében, azt tapasztaltam, hogy egyre több fiatalt látok a pályán. Tudatos fiatalítás, vagy a csapat helyzete hozta magával?

Igen ahogy említetted egyre több lehetõséget sikerült adni idén a fiataloknak mely tudatos is volt de a helyzet is hozta magával. Célunk hogy egyre több saját nevelésű játékost tudjunk beépíteni a csapatba. Szépen fejlődött és a szezon második felében már a felnőttekkel is felvette a versenyt a gimnázium tanulói közül Gaál Patrik és Szecsődi Richárd. A jövõben is számítunk rájuk valamint Balogh Dánielre és a junior csapatból több fiatal játékosra. Bauer Péter az egyetemi csapatánál folytatja pályafutását.

Mi a további menetrend a felnőtt csapatnál?

Próbáljuk a jövõ évi csapatot építeni, megbeszéléseket folytatunk játékosokkal és továbbra is edzünk. Az edzéseken egyéni képzés, rehabilitáció és erõsítés a játékosok feladata. Amatôr csapatként a játék szeretete és egészségünk megõrzése céljából folyamatosan lesznek nyáron is edzések.

Több korosztály is szerepel az utánpótlásban. Kiss Viktor, Várfalviné Laczó Tímea, és Te is foglalkozol a kicsikkel. Milyen eredményeitek voltak a most véget ért bajnoki szezonban?

Négy korosztállyal u11, u12, u14, és u18-cal indultunk idén az utánpótlàs bajnoksàgban. Az u 11 a hatodik az u12 az alsóház 7. az u14 az alapszakasz után a régiós bajnoksàgban a 6. helyen végzett, az u18 a régiós bajnokságban szerepelt.

Összeségében elmondható hogy minden korosztály hozta az adottságaitól várható eredményt. A legkisebb városként indulva a régióból a középmezőnyben tudtunk végezni szinte mindegyik korcsoporttal ami szép eredmény. Tehetséges gyerekek vannak, a fejlődési lehetőség mindenki számára adott az edzéslátogatás számától és az önszorgalomból végzett gyakorlástól függ a továbblépés.

Lesz még program a fiataloknak?

Igen, bőven lesz lehetőség kosarazásra egész nyáron. Az iskola végéig folytatódnak az edzéseink. Június 19.-én rendezzük meg a hagyományos szezonzáró Streetballt a Városi Fúrdőn minden korosztály részvételével.

Június 20-24. között kosaras napközit tartok naponta 8-tól 16 óráig a Mikszáth iskolában. Nyár közepén júliusban a kaposvári YBF nemzetközi kosaras fesztivál van tervben. Augusztusban pedig lesz egy balatonmáriai edzőtábor majd Marcaliban az alapozó jellegű edzésekkel zárjuk a nyarat.

Feltételezem, már ha másképpen nem is, de gondolatban már készülsz a következő bajnoki szezonra. Megosztanád velünk terveidet?

Mint már említettem az edzések folyamatosan zajlanak nyáron is az alapozó jellegű munkát pedig augusztusban fogjuk kezdeni. A tervünk az hogy minél több saját marcali kötődésű játékos alkossa a csapatot kiegészülve a már évek óta nálunk játszó környékbeli kosarasokkal akiknek sokat köszönhetünk.

Évről évre nehezebb a helyzetünk a bajnokság egyre erősebb sok helyen fizetett játékosok alkotják a csapatokat. Mi ezzel ellentétben szeretnénk a kosárlabdát mint kultúrsportot szerető helyiekből csapatot állítani, lehet hogy eredményekben kevesebbet érünk el de mégis zömében a város lakói helyi gimnazista, egyetemista, mérnök, tanító, programozó, bíró, könyvelő, állatorvos stb. képviseli a Marcali kosárlabdát.

Köszönöm a beszélgetést és további sikereket kívánok a marcali kosárlabdának!