Pénteken ért véget a legkisebbeknek meghirdetett ötnapos kézilabda tábor, mely idén is nagy népszerűségnek örvendett.
Az MVSZSE, Országos Kézilabda Kisiskolás verseny XIV. csoportjában (Somogy, Baranya) szereplő U8-U9-es igazolt kézilabdás leányai mellé több olyan kislány és kisfiú is csatlakozott, akik most ismerkedtek meg a kézilabdázás alapjaival.
A nagy érdeklődésre való tekintettel idei táborunkat a Marcali Kiss László Sportcsarnokban tartottuk. Egy edző foglalkozott a harmincegy kézilabdázni vágyó gyermekkel, akik elmélyíthették és bővíthették az év során szerzett tudásukat, tapasztalataikat. Akik még nem ismerték ezt a sportot, betekintést nyertek a kézilabda sport alapjaiba.
A napi két edzésen, az életkori sajátosságok figyelembevételével, a kézilabdához kapcsolódó sportág specifikus képességek fejlesztése, a mozgáskoordináció fejlesztése egyéni és társas feladatokkal, erőfejlesztés, az ügyesség fejlesztése és a játék elemeinek komplex gyakorlása volt a fő célunk.
A tábor programját színesítette a strandkézilabdázás megismertetése, amelyben nagylányaink az országos döntőn remekeltek. A játszóház és a Marcali Városi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont volt a helye az idén is az edzések utáni kikapcsolódásnak, feltöltődésnek. Jövőre is sok szeretettel várjuk a már leigazolt és leendő kézilabdásokat!
Pék Petra