A 2015/2016 NBI/B –s bajnoki év értékelésére kértem Dr. Woth Pétert a Marcali VSzSE vezetőedzőjét, aki a következő szezonban már nem dolgozik városunk női kézilabdacsapatánál.
Mielőtt a távozásod okáról kérdeznélek egy kis visszatekintésre, értékelésre kérlek.
Amikor elkezdtem augusztusban dolgozni a klubnál, kevés ismerettel rendelkeztem a csapatról, a játékosokról. Néhány meccset megnéztem, de hát ebből nem nagyon szabad messzemenő következtetéseket levonni.
Az már az elején látható volt, hogy nem ilyen edzésmunkához, és nem ilyen edzés stílushoz voltak szokva a játékosok, mint amit most csinálunk. Ezért rengeteg harcot kellett vívnunk egymással.
Az tapasztaltam, hogy a többség el tudta fogadni azokat a szempontokat, amiket én fontosnak tartok a kézilabdázásban és általában a sportban is. De azt is mindenképen meg kell jegyeznem, hogy azért voltak, akik nem tudtak azonosulni ezekkel a gondolatokkal. Ettől függetlenül én csináltam a dolgomat, ahogy szoktam, és ahogy ezután is fogom.
Elkezdtük a bajnokságot egy VKLSE elleni meccsel, akikről azért tudtuk – mert NBII -ből feljutó csapat volt – hogy ők abba a kategóriába tartoznak, akik a vetélytársaink lehetnek.
Utána viszont olyan csapatok következtek egymás után, akik láthatóan fölöttünk voltak. Az jellemezte az egész őszi szezonunkat, hogy a mérkőzések eleje, az első félidő 20-25 percéig tudtuk megvalósítani a saját elképzeléseinket, a második félidők azonban már nem úgy sikerültek, ahogyan szerettük volna.
Ezt a tendenciát tudtuk megfordítani a második félévre. Ennek több összetevője van, nyilván az is, hogy többen is voltunk, és az elvégzett edzésmunkának is köszönhető volt, hogy azok a mérkőzések, amelyek az ősszel elmentek, tavasszal csak-csak összejöttek. Még így is volt legalább két olyan meccsük is a tavasszal, ami az utolsó 2-3 másodpercben ment el, kicsivel szerencsésebb körülmények között a miénk lehetett volna.
Melyik volt szerinted a legjobb meccsünk? És melyik a legoroszabb?
Szerintem a Mohács elleni hazai mérkőzésünk volt a legjobb. A legrosszabb? Talán a Fradi elleni két meccsünket sajnálom leginkább. De nagyon nehéz ezt így megjelölni. Azt látni kell, hogy ezzel a játékosállománnyal, ami a Marcalinak van, nyilván nem a tabella elején van a helyünk. A közvetlen vetélytársaink elleni meccseken a megszerezhető pontok többségét elhoztuk. De például, ha „más felfogású” játékvezetést kapunk a Kőér utcában a Spari ellen, azt is hoztuk volna -persze ez az én szubjektív megítélésem. Akkor biztosan előrébb végzünk.
Milyen csapat a Marcali, így egy év ismeretség után?
Egy fiatal csapat, elhivatott klubvezetéssel, amelyik ha hosszútávon együtt tudna maradni, – és az esetleges távozókat folyamatosan tudná pótolni – akkor egy ugyanilyen vagy inkább meghatározó tényező tudna lenni a bajnokságban. De ehhez nyilvánvalóan az kell, hogy akik eljutottak egy bizonyos szintre, azok akarjanak tovább lépni, akik pedig még csak most érezték meg az ízét, hogy milyen felfelé menni, azok folytassák és ne a pillanatnyi érzéseik befolyásolják őket ebben. Célokat kell találni és azokat megvalósítani!
Tudni és látni kell, hogy mit jelent ez a csapat a városnak, milyen erő lehet ebben a közösségben.
Mára lett publikus, és is csak egy hete tudom, hogy nem a Marcalival folytatod edzői munkádat. Erről kérdeznélek.
A második félévben több csapattól is kaptam megkeresést, ajánlatot, sőt volt csapat, aki már tavaly nyár óta folyamatosan hív. Én a Kiss Lacival abban maradtam, hogy itt szeretném folytatni a következő évet is, ha nem érkezik egy olyan ajánlat, ami túlmutat azokon a lehetőségeken, amik itt megvannak. És ez egyáltalán nem anyagi dolgokról volt szó.
Kaptunk a feleségemmel egy olyan ajánlatot – feleségem kosárlabda edző – amivel, belátható időn belül együtt lehet a család. Én 5 éve, folyamatosan ingázom, ami nem túl „egészséges”. Most olyan lehetőség adódik, ami lehetővé teszi, hogy többet lehessünk együtt.
Június végéig ideköt a szerződésem, de anélkül is, amit tudok, megteszek ezért a csapatért. Próbálok segíteni abban, hogy olyan edző kerüljön a csapathoz, aki megfelel ennek a klubnak. Igyekszem meggyőzni a lányokat, hogy mindenki folytassa, és itt folytassa a kézilabdát. Lássák meg, hogy ez nem feltétlenül csak arról szól, hogy most játszunk, vagy nem játszunk. A kézilabda az nem élet-halál kérdés … hanem több annál! 🙂
Köszönöm a beszélgetést! Köszönöm a munkádat!