IDŐGÉP - sportcsarnok

Marcali Városi Sportcsarnok megalakulása
Kiss László visszaemlékezése

Húsz éves lesz ebben az évben a Marcali Városi Sportcsarnok és vele együtt a Marcali Város Szabadidő Sportegyesület. Beszélgetés Kiss Lászlóval, az intézmény igazgatójával, aki egyben a Marcali VSZSE elnöke. Egy három részletben olvasható beszélgetés első részét olvashatják most a Sportcsarnokról és a vásárokról, a következő két rész majd a sporttal foglalkozik.

A Marcali Városi Sportcsarnok Története az 1991. április 17-i Városi Önkormányzat Képviselőtestületi ülésén kezdődött, melyen döntés született – a Marcaliban eddig nem létező -, nemzetközi méretű Központi Tornaterem (Sportcsarnok) megépítéséről.

Az épület alapkövét 1992. szeptember 5-én rakták le és ezzel megkezdődött a 2170 m2 alapterületű, 1080 m2 küzdőterű, lelátóval, öltözőkkel, két büfével, WC blokkal és még sok kiszolgáló helyiséggel rendelkező létesítmény kivitelezése.

A legelső országos jelentőségű program – az új intézmény átadásával együtt -, az I. Marcali Nemzetközi Kiállítás és Vásár volt.

1993. szeptember 23-án Göncz Árpád Köztársasági elnök nyitotta meg a rendezvényt és avatta fel a kiállításnak helyet adó Marcali Sportcsarnokot.

A kezdetektől az intézmény vezetője Kiss László, aki az üzemeltetésben történt változások után, a Marcali Csarnok Kft. ügyvezetőjeként is ezt a feladatot látja el. (2000. január 01.)

Többszöri nekifutással sikerült csak egyeztetnünk az időpontokat erre a visszaemlékező beszélgetésre, nem egyszerű ennyi időt kiszakítani a hétköznapjaidból.

Sajnos, vagy szerencsére nem unatkozunk. Ahogy az elmúlt húsz év, úgy összefolyik nálunk a tél a nyárral, a hétköznapok a hétvége napjaival. Van nálunk egy mondás: máshol a péntek délután már a hét vége, nálunk csak a hét közepe. Természetesen ez nem panasz, örülünk, hogy szükség van ránk, az általunk kialakított rendszer jól működik.

Ha játszunk a szavakkal és azt mondhatjuk, hogy sikeresek vagyunk, akkor HOBO dala jut eszembe. Az ő gondolatát idézve: „a sikernek ára van, nem titka". Mi ezt az árat elég gyakran megfizetjük.

Beszéljünk a kezdetekről. Hogyan lettél Te a jelölt a vezetői beosztásra?

Nem „ejtőernyősként", hanem – bízom benne -, addigi munkám és eredményeim elismeréseképpen merült fel egyáltalán a személyem az új intézmény vezetői beosztásának betöltésével kapcsolatban. Akkor a Mikszáth iskolában dolgoztam és a Körzeti Diáksport Bizottság vezetőjeként is tevékenykedtem.

Tudomásom szerint, leginkább Tóth Jenő „szenátor úr" és Monostori László, az önkormányzat oktatásért felelős első embere szorgalmazták jelölésemet, mely úgy látszik, a város vezetői számára sem volt elvetendő ötlet.

Miután Dr. Sütő László polgármester úrral egy hosszú beszélgetés során tárgyaltunk a jövőbeli tervekről és elképzelésekről, ő is mellém állt. Bízom benne, hogy egyikük sem bánta meg az óta sem.

Az egyeztetések során megfogalmazódtak az alapvető elvárások: ha átkerülök a Mikszáth iskolából a Sportcsarnokba, a kézilabdát is „hoznom kell" magammal. Egy olyan együttest kell kialakítani, hosszútávon működtetni, amelyik a város lakosságát szórakoztatja és folyamatos programot biztosít számukra. Természetesen már akkor is felmerült a városunkban hagyományokkal rendelkező másik terem labdajáték, a kosárlabda felfuttatása is. Célként határoztuk meg a sokrétű hasznosítást is, mert az 1000 m2-es küzdőtér a város legnagyobb fedett területű, közösségi programok lebonyolítására is alkalmas létesítménye lett.

Így történt, hogy 1993. június 14-én még az iskolai ballagáson vettem részt, 16-tól pedig már az új beosztásomban dolgoztam, az akkor még csak épülő létesítményben.

Van egy tábla a csarnok oldalán, ahol Marcali és Kéthely Központi Tornateremként nevesíti a Sportcsarnokot. Beavatnál a beruházás történetébe?

Az a pályázat, amelyik tornatermek építésére adott lehetőséget, kiírása szerint nagyobb esélyt adott, a több település összefogásában létrejövő beruházásnak. Így Marcali mellett Kéthely és Somogyszentpál is csatlakozott a pályázathoz, mely nevében is megerősítette ezt a szándékot, hisz Központi Tornateremként szerepelt. Ez az elnevezés tükrözte azt az elképzelést is, hogy a majdani használat során az oktatási intézmények, a fiatal korosztály döntő részt kap a rendelkezésre álló időkeretből.

A pályázat benyújtását komoly vajúdás előzte meg a képviselőtestületben. 1993-ban a 100 millió forintot meghaladó beruházás nem volt mindennapos, többen a jövőbeli kihasználtságát és fenntarthatóságát kérdőjelezték meg. További viták folytak az épület helyének kiválasztásáról. A valamely intézményhez való integrálás – helyileg és gazdaságilag -, illetve a teljes függetlenség, önállóság érvei csaptak össze. Véleményem szerint az akkori illetékesek jó döntést hoztak, melynek megerősítéséhez remélem munkánkkal mi is hozzá tudtunk járulni.

Az alapkő letételénél szinte az egész város jelen volt. Sütő László és Künzelsau polgármestere a beruházás megkezdését jelentő ünnepségen örömmel vázolták fel a jövőt, hangsúlyozták a jelentőségét.

1993. szeptember 23-án volt az ünnepélyes átadás. Mi történt addig?

Talán életem egyik legsűrűbb időszaka volt az átadást megelőző, mely már tavasszal elkezdődött. Több, az országban már működő Sportcsarnokot jártunk végig, tapasztalatokat gyűjtöttünk. Még az építési tervekben is módosítások történtek javaslatainkra és kezdtek kirajzolódni a működés alapvető pontjai. Az volt a cél, hogy már az átadást követő első naptól tartalommal tudjuk megtölteni az intézményt.

Az építkezés képei. (Marcali Múzeum)

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-01-21-18-44-54{/gallery}

Mivel az átadás nem ment zökkenőmentesen, csúszással tudtuk csak birtokba venni az épületet. Ennek az lett a következménye, hogy – szó szerint -, éjjel-nappal dolgoznunk kellett a „belakásán". Ezzel párhuzamosan folytak a vásár előkészületei is.

A sportolók is edzésbe álltak. Számukra meg kellett teremteni a hivatalos kereteket a bajnokságokba történő nevezéshez. Az 1993. július 16.-án megtartott alakuló közgyűléssel megalakult a Marcali Város Szabadidő Sportegyesület, melynek alapítója és az óta is elnöke vagyok.

A leírt mondatok nem tudják visszaadni a sok küszködést és izgalmat, mellyel eljutottunk a megnyitóig. Jelentőségét most már látjuk, mert a városunk történetében eddig soha nem létező megmozdulásokat, eseményeket tettek lehetővé. Erre az elmúlt 20 év talán elég bizonyíték.

A Vásár gondolata hogyan került előtérbe?

A Sportcsarnok kivitelezését végző szentbalázsi Surján Rt. korábban a Sevillai Világkiállítás magyar pavilonjában a „Makovecz házat" építette. Azt feltételezem, hogy a motiváció onnan származik. Természetesen a város vezetése is emlékezetessé igyekezett tenni a megnyitót és ennek a közös gondolkodásnak lett az eredménye az I. Marcali Nemzetközi Kiállítás és Vásár.

Akkoriban a gazdasági környezet, a változások és remények országosan is abba az irányba hatottak, hogy a hasonló jellegű rendezvények előtérbe kerültek. A települések, a helyi, országos és külföldi cégek is nagy fantáziát, bemutatkozási, üzleti lehetőséget láttak a kiállításokban.

Az egész város, de mondhatom az egész térség lázban égett, hisz előtte hasonló nagyságrendű rendezvény még soha nem volt Marcaliban.

A megnyitón hatalmas felhajtás volt. Az avató személye – Göncz Árpád köztársasági elnök – külön hangsúlyt adott az eseménynek.

Óriási volt a lakossági és a média érdeklődés. A város vezetése a későbbiekben is törekedett arra, hogy országos jelentőségű személyiség jelenléte tegye még emlékezetesebbé a megnyitókat. 1993-ban Göncz Árpádnál alkalmasabbat nem is találhattak volna.

Nekünk szervezőknek ekkor még szokatlan volt, hogy már hetekkel korábban a Köztársasági Őrezred vizitált a helyszínen, előtte kutyákkal ellenőriztek le minden helyiséget. A megnyitón részt vevő szereplők, fellépők nevét előre meg kellett adni, a mozgási útvonalakat szigorúan meghatározták.

Négy nap csoda volt az egész. Jó idő, új létesítmény, sokszínű programok, kiállítók, vidámpark, tombola, ejtőernyős ugrás, sétarepülés, étel-ital. A rengeteg munkát elfeledtette a sok mosolygós arc, a város lakóinak közös öröme. Később minden egyes kiállítás szervezéséhez is ez adott erőt.

Az első Vásár képei - Forrás: Marcali Csarnok kft.

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-01-21-18-49-42{/gallery}

Az első hat vásárnak nem Te voltál az igazgatója. Hogyan alakult a 18 rendezvény irányítása az évek során?

Az első két Kiállítás és Vásár a Surján Rt., illetve Baranyó Károly vezérigazgató vezetésével zajlott. Az ő feladatuk volt a kiállításhoz kötődő szervezői munka. A Kulturális Központ a kulturális programokat, a város a protokolláris feladatokat látta el. Szinte az egész Polgármesteri Hivatalt is bevonták a szervezésbe, bonyolításba. Mi, a helyszín gazdái a technikai, pénzügyi, biztonsági, vagy mondhatnám minden aktuális, ott éppen, nagyon sürgősen, de „azonnal megoldandó problémák" orvosai voltunk.

A következő négy évben, az akkor még létező, Marcali Vállalkozói Központ Közalapítvány és ennek igazgatója, Kruppai Győző vezetésével- egyre több feladattal -, szerveztük a vásárokat, (a Surján Rt. kiválásával) de nagyjából hasonló munkamegosztással, mint az előző években.

1999-től 12 éven keresztül az én kezemben volt az irányítás. A Kulturális Központ programokat szervező munkáján kívül, melyet ezúttal is megköszönök, a többi feladat mind rám hárult. Egyszemélyes vásárigazgatóságként működtem. Egy egész éves munka kellett, hogy minden szeptemberben álljanak a standok, legyen látnivaló és zökkenőmentesen, mindenki megelégedésére teljen el a négy nap.

Ha valaki szervezett már akár csak egy nagyobb szabású születésnapi összejövetelt, elképzelheti, mekkora munkát jelentett egy ilyen sokrétű rendezvény összehozása. Segítőim, akik igazi csapatként működtek közre a lebonyolításban, - a takarítástól a víz-, villanyszerelésig, a dekoráláson keresztül a nyomdai munkákig, vagy a jegyszedéstől az éjszakai őrzésig, - megkönnyítették munkámat. Legtöbbjük szinte valamennyi vásáron közreműködött.

2000-től, a Marcali Csarnok Kft. megalakulásától, a rendezvény kiadásainak fedezetét is nekünk kellett előteremtenünk.

Sokan bírálták az utolsó kiállításokat az „elbúcsúsodásuk" miatt.

Minden törekvésünk ellenére, valóban, mi is tapasztaltuk, hogy arányaiban igazi kiállító egyre kevesebb, a közvetlen árusító egyre több lett az évek során. Az eredeti cél nem ez volt, hisz elsősorban a gazdaság bemutatására szerettünk volna törekedni, amellett, hogy vásárlási, szórakozási lehetőséget is biztosítsunk.

Véleményem szerint, a kilencvenes évek gazdasági környezete kedvezett, a húsz évvel későbbi már nem az ilyen irányú célok megvalósításának. A közgazdászok biztosan jobban meg tudják magyarázni ezeket a változásokat, mi csak a tapasztalatainkra támaszkodhatunk. Az évek alatt változtak a vásárlási szokások, szaporodtak a bevásárló központok, több olcsó üzlet jelent meg a kereskedelemben, rengeteg rendezvényből lehet válogatni az év során, - Balaton, falu napok, Marcali kibővült lehetőségei - kevesebb az emberek pénze, vagy egyszerűen, aki eladni kíván, más úton próbál meg eljutni a vevőkhöz stb.

A 2000-es évek közepétől országosan is kezdtek megszűnni a Kiállítás és Vásárok. Mi nagyon büszkék vagyunk, hogy 2010-ig ki tudtunk tartani. A megszűnés évében is az utolsó pillanatig reménykedtünk, de a nagyságrendekkel kisebb érdeklődés miatt le kellet mondanunk a megvalósításáról.

Mikor voltak a legjobb évek?

Sokan úgy emlékeznek, hogy a legelső volt a legjobb, a legnagyobb. Valóban az újdonság ereje és hatása lenyűgöző volt, mély nyomot hagyott mindenkiben, de a Kiállítói Katalógusok tanúsága szerint az akkori 63 kiállítót többszörösen túlszárnyaltuk a következő években. 2005 körül nem ment ritkaság számba, hogy átléptük a 200-as küszöböt is. Azt hozzá kell tenni: a kiállítói összetétel, a hasznosított területek nagysága minden évben változott.

Én magam, („szülőként") nem szeretnék különbséget tenni az egyes évek rendezvényei között, mert megkínlódtunk mindegyik sikeréért. Sőt, a nehezebb években talán még több munkával sikerült elfogadható kínálatot és programot adni. Minden kiállítás és vásárnak meg volt szépsége.

Gondolom az elmúlt 20 évben sok érdekesség történt a vásárok idején. Van legemlékezetesebb?

Természetesen sok kellemes és kellemetlen élmény gyűlik össze ennyi év alatt, de talán egy sporttal összefüggőt elevenítenék fel.

2000-ben a kiállítás és a Sydney Olimpia ideje egybe esett. A meghívott vendégek szokás szerint a Polgármesteri Hivatalban, a polgármester úr irodájában gyülekeztek és onnan indultak a megnyitóra. Vagyis indultak volna, mert sehogyan sem akartak feltűnni a sétányon. Már mindenki türelmetlen volt, mire végre megérkeztek a rendezvénysátorba. Mint kiderült, nem tudták otthagyni az olimpiai televíziós közvetítést. Megvárták a női 200 m-es mellúszás döntőjét, ahol Kovács Ági olimpiai bajnok lett. Ennek bejelentése után a jelenlévők ilyen örömteli érzésekkel talán még soha nem hallgatták a kiállítási megnyitón a magyar himnuszt.

Végleg megszakadt a vásárok sora?

Azt gondolom, mindent a helyén kell kezelni, abban a korban, abban a közegben, abban a gazdasági, politikai környezetben. A 90-es évek „önmaguktól" hozták létre az új kezdeményezéseket, így a kiállítás és vásárokat is. Napjainkra a változások nem erősítik az ilyen jellegű rendezvények létrejöttét, megmaradását. Ha a kiállítói és a látogatói oldal érdeklődését újra fel tudjuk kelteni, akkor lehet és szabad ismét gondolkodni a folytatásról. Mi készek vagyunk rá, hiszen hosszú éveken keresztül a mindennapjaink része volt.