IDŐGÉP - kosárlabda

A Marcali kosárlabdázás története
Várfalvi István és Tóth János visszaemlékezése

A Marcali VSZSE megalakulásának 20 éves évfordulóját ünneplő cikksorozatnak a felnőtt férfi kosárlabda történetét feldolgozó írását olvashatják a következőkben. Beszélgető partnerem a „Bubu" és a „Csaszi" volt. Hogy emlékeztek vissza kezdetekre? Mióta van Marcaliban jelen a kosárlabda mint sportág?

Néhány fiatalember 1969 –ben kezdte el komolyabban űzni ezt a Marcaliban korábban „nem ismert" sportágat. Az első csapat még a Honvédséghez kapcsolódott, de hamarosan Marcali SE néven szerepeltünk a Somogy megyei bajnokságban. Abban a csapatban játszott a Bakos Tóni, a Bicskei Tibi, a Bartsch János, Farkas Gyula, Tóth János, a Gyárfás „Törzsfőnök" Tamás, a Czink Gyuszi, a Ficere. A csapat edzője a „Fokos", Fokvári Tanár Úr volt.

Akkoriban a megye bajnokságban a Fonyód, a Nagybajom, a kaposvári Táncsics indult, és talán még egy kaposvári csapat. A Marcali a második szezont, amit játszott a megyei bajnokságban az 1970/1971 –est már megnyerte. És feljutott az NBIII –ba, ami a mostani NBII –nek felel meg, mert akkoriban nem volt még NBI/B.

1971 és 1976 között az NBIII –ban szerepelt a Marcali SE. Volt egy Marcali mag, és ők egészültek ki a katonaságtól a csapatba került játékosokkal. Voltak persze a környékről is játékosok, mint például a Dr. Berényi Sanyi a mostani Somogyszentpáli polgármester. A marcaliak, a Bácsics Jancsi, a Bubu (Várfalvi István) a Czink Gyuszi, a Tóth Csaszi, Mihalics Géza, Hederics Feri, vagy itt Marcaliban játszottak, vagy a középiskolát máshol végezték, de itthon kosaraztak.

Gondolom akkor már, megfelelő támogatottsággal egyesületi keretek között szervezett módon működtetek? Akkor már busszal jártatok?

Az egyesületi keret létezett, de busszal a focisták jártak ... mi teherautó platón utaztunk, vagy ha sikerült annyi személyautót összetoborozni, akkor kocsikkal. Tudni kell, hogy akkoriban azért még ritkaságszámba mentek a személykocsik magánembereknek. Nagyon sokat utaztunk ponyvás teherautón, bizony még október végén, november elején is. Tudni kell, hogy akkoriban nem voltak csarnokok, kint játszottunk a szabadban, és persze világításról is csak álmodtunk akkoriban. A bajnokság addig tartott, és akkor kezdődött, ameddig az időjárás engedte. Csak nagyvárosokban voltak kosárlabdára alkalmas fedett termek.

Kalandos utazások voltak ezek, és hát akkor fiatalok voltunk és „kibírtuk"! Pedig akkoriban három megye: Somogy, Tolna, Baranya tartozott a régióhoz. Ha már nagyon hideg volt, akkor bizony meg-megálltunk egy vendéglőnél, és egy kis lélekmelegítővel segítettük a hideget legyőzni. Aztán volt rá eset, hogy Kaposváron bizony a hirtelen meleg ... nekik azért volt fűtött termük ... egy kicsit váratlan volt a csapat néhány játékosának, és hát furcsa cselekkel fűszerezték a játékot! :-) Persze a nevek azok ma már elfelejtődtek, és a történet is azért maradt meg az emlékezetben, mert nagyon egyedi eset volt!

Ez volt a „hőskor" aztán már szereztünk buszt a honvédségtől, meg ahogy említettük személykocsikat. De azért a platón utazás örök ... ma már kedves emlék marad.

Létezett akkoriban az alapcsapaton kívül valamiféle utánpótlás?

Nem. Nem volt semmilyen múltja Marcaliban a kosárlabdának. Az általános iskolában nem is tanították, a gimiben ismertette meg velünk a Fokvári Tanár Úr. Azok kezdték el játszani, akik valahol egyetemen, főiskolán, más város középiskoláiban ezt játszották. Hazajöttek és csak úgy passzióból dobáltak. Belőlük állt össze az első csapat, kiegészülve az itt szolgálatot teljesítő katonatisztekkel. Amikor már elindult a kosárlabda élet, akkor a Gimnáziumban néhány fiatal kezdett el játszani, és például a Bubu így került a csapathoz a Fokvári Tanár Úr által 1972 –ben. Így került a csapathoz a Sandrik Miklós, a Hederics Feri, a Czink Gyuszi, a Kiss Laci, a Gergő Karcsi, a Nagy Gábor, a Széll Józsi.

Ezekből a fiatalokból, az „öregekből" tevődött össze az NBIII –as csapat? Hányan lehettetek akkoriban?

Hát 15 –en biztos, de azért voltak többen is. Ez úgy működött akkoriban, hogy a gyerekeknek ugye a gimiben tananyag volt a kosár, akinek egy kicsit jobban tetszett ez a játék, azok eljöttek a mi edzéseinkre, mérkőzéseinkre. Általában negyedikes korukra tanulták meg úgy a játékot, hogy csapatba kerülhessenek. A „rendszer" az volt, hogy egy szezont játszottak nálunk, és utána kimaradtak a csapatból, mert elmentek egyetemre, főiskolára.

Megnyertétek az NBIII –as bajnokságot, és bekerültetek az NBII –be. Mi változott? Hogy szerepeltetek a második vonalban?

Azt tudnia kell az olvasónak, hogy akkor az NBII a második vonal volt a magyar kosárlabdában, a mai NB I/B-nek felelt meg! Tehát Marcali első Nemzeti Bajnokság második vonalában szerepelő labdajáték sportága a kosárlabda volt. És ez a csapat az NBIII -as bajnokságban 1978 –ban győztes Marcali SE kosárlabda csapata volt!

Abban az évben az „öregek" közül többen, a Bartsch János, a Dr. Berényi Sándor, a Farkas Gyula abbahagyták, mert Ők már nem vállalták az NBII –es osztályt. Kértük a Honvédség segítségét, mert szerencsére akkor már voltak előfelvételisek Marcaliban. (Fiatalabb olvasóinknak: valamikor az egyetemre, főiskolára felvett hallgatóknak egy évet, nyolc hónapot a felsőfokú tanulmány kezdete előtt sorkatonaként kellett szolgálniuk, és amikor végeztek, akkor kellett már a hátralévő időt letölteniük, de akkor már rendfokozat birtokában.) Akkor került hozzánk négy-öt olyan srác, akik már az osztályozón játszottak a mi csapatunkban.

Mi persze számítottunk rájuk, de hát ugye mint említettük nem „sportszázados" katonák voltak, ezért elvezényelték őket. Úgy, hogy a bajnokságban talán két-három mérkőzésen voltak segítségünkre. Ez is közrejátszott abban, hogy feloszlott a csapat és egy időre megszűnt Marcaliban a kosárlabda. De az is egy nyomós ok volt, hogy nem volt mérkőzésre alkalmas terem a városban.

Mi egy „szabadtéri csapat" voltunk. Ott meg volt kötve, hogy szabadtéren mettől meddig lehet játszani, figyelemmel az időjárásra, a hőmérsékletre. Nekünk többet kellett idegenbe mennünk, mert általában lemondtuk a hazai meccseket késő ősszel, kora tavasszal. Ennek ellenére volt hazai meccsünk havas esőben is ... szóval nem kedveztek a körülmények a kosárlabdának.

Meddig tartott a szünet? Hogy kezdődött újra a kosaras élet? Gondolom, jelentős ösztönzése lett a sportágnak a Csarnok átadása.

A Csarnok átadásáig. Volt persze közben egy időszak, amikor mi még kosaraztunk Keszthelyen második vonalban/NB I/B/, Hévízen NB II-ben. Tehát volt marcali kosaras, csak marcali kosárcsapat nem volt.

Már amikor épült a csarnok összehívtak minket. Dr Sütő László polgármester kérte, hogy a már marcaliban múlttal rendelkező két teremsportág szerveződjön újra. Az a társaság (a Bubu, a Mihalics Géza, a Bácsics Jancsi, a Czink Gyuszi, a Csaszi ) összeült, és újjászervezte a marcali kosárlabda sportot. Elmentünk a Gimnáziumba, hogy a tehetséges fiatalokat irányítsák hozzánk, megkerestük az általunk ismert kosárlabdát korábban művelő, szerető embereket, és „összeraktuk" azt a csapatot, amivel elindultunk a megye bajnokságban, már mint Marcali VSZSE.

Persze volt egy gond az elején ... hogy ki legyen az edző. Mert az ugye nem volt. Aztán a Bubut rábeszélték, és Ő elvállalta. A kezdetek óta Várfalvi István, a Bubu a Marcali VSZSE kosárlabdázóinak edzője.

Az „öregek" vállalták, hogy újrakezdik egy rövid időre, azért hogy időt adjanak a szakosztálynak az újjászerveződésre. Ehhez természetesen szükség volt olyan játékosok leigazolására, akik a profi múltjuknál fogva népszerűsíteni fogják Marcaliban a kosárlabdát, és olyan testnevelőkre, akikhez közel áll ez a sportág, az iskolákban meg tudják ismertetni és szerettetni a gyerekekkel/ Bőle László, Balogh Mária, Laczó Tímea/.

Jöttek akkor - nagyon szívesen - Kaposvárról is játékosok (Bodor Tamás, Bognár Tibor,Nagy Imre, Borovszky György, Haász András, Sótonyi Sándor). Az egyértelmű cél az volt, hogy a Gimnáziumból - ahol akkor elkezdődött a Laczó Timi vezetésével a komoly kosaras élet -, kikerülő játékosoknak megteremtsük a lehetőséget a minőségi kosárlabdához, akkor már a megfelelő feltételek között.

A kaposvári játékosoknak az igazolásával az is volt a cél, hogy legyen kitől tanulni a fiataloknak, legyenek húzó emberek. Olyan játékosok voltak itt, mint például a „Vipera" (Bognár Tibi) aki csodákat művelt a pályán centerként, ami máig emlékezetes.

Elkezdődött már az általános iskolákban is a kosaras élet, akkor kezdte a Juhász Zoli, a Jáger Tibi, a Hartmann Jani, a Joó Balázs, Tápler Zsolt, és hát persze még sokan. Ők már átjártak a Gimihez edzeni. De akkoriban kezdett a Sziva Balázs, Horváth Peti, Csobod Lajos, Egri Viktor, Kondás Robi, Barak Dodi, a Magyar Viktor, a Baráth Peti, a Mihalics Zoli, Trombitás Gábor, Gombai Bandi, ők egy fiatalabb korosztály voltak.

Azokban az években nagyon pezsgő kosárlabda élet volt Somogyban. Három csoportban több mint 20 csapat volt. A megye bajnokságban volt három csoport, felmenő rendszerben (A,B,C) tehát nyerni kellett a C –ben, hogy a B –be jusson egy csapat és így tovább.

Mi évente léptünk feljebb, 1994 ben nyertük meg az A csoportban a bajnokságot. Akkor már nem volt NBIII a magyar kosárlabdában. Bejutottunk az NBII –be, és azóta is ebben a csoportban, a magyar harmadik vonalban szereplünk. Ekkor már volt három csapat is a szakosztályon belül. A gimnazistáknak volt két csapata az egyik a megye A –ban a másik a megye B-ben szerepelt a somogyi bajnokságban, a felnőttek meg az NBII –ben játszottak.

NBII ... a kezdetek ...

Az NBII –ben már az első szezonban a harmadik helyen végeztünk, a következő szezonban másodikak, a harmadik szezonban pedig bajnokok lettünk. És pedig úgy, hogy nem volt vesztes mérkőzésünk az 1996/1997 –es szezonban! Osztályozóra mentünk az NBI –be jutásért!

Az osztályozón az első körben egy budapesti csapattal kerültünk össze. Mi kényszerűségből lemondtuk a hazai fordulót, mert akkor éppen féregtelenítették a csarnok parkettáját. Az első nap kikaptunk 5-6 ponttal, másnap a visszavágón megvertük őket tizenvalahány ponttal, mi jutottunk tovább. bekerültünk a négy közé. Egy olyan társaságba ahol a Debreceni Vad Kakasok, a TF, a Szekszárd és mi voltunk.

A Szekszárd kapta meg a rendezés jogát, ott mindenki játszott mindenkivel és az első kettő jutott feljebb. Már az első nap a Debrecennel játszottunk, és megvertük őket 20 ponttal. Ma már elmondhatom, egy kicsit meg is ijedtünk, mert az az igazság ... nem akartunk felkerülni. És azért nem akartunk felkerülni, mert akkor nekünk még nem volt utánpótlásunk. Nem voltak meg az előírt korosztályos csapataink. Neveznünk kellett volna négy, vagy öt csapatot az utánpótlás bajnokságba. És persze hozzá edző, felszerelés, utazási költség és minden, ami ezzel jár. Nekünk akkor, csak a megyebajnokságban játszó gimnazistáink voltak. Visszaléptünk az osztályozón a feljutástól. Pedig ott volt a reális lehetőség.

Ekkor álltunk neki „kőkeményen", hogy megteremtsük az utánpótlás bázisát a szakosztálynak. Ekkor lépett be a két általános iskolába komolyabban a kosárlabda.

Hogy teltek a következő évek?

Általában a negyedik és a nyolcadik hely között voltunk a következő években, egy erős közép csapat lett a Marcali VSZSE.
Mára már szinte csak saját nevelésű játékosaink vannak, és arra is büszkék lehetünk, hogy Marcaliban „nőtt fel" négy olyan játékos is akik korosztályos válogatottak lettek, és az NBI –ben játszanak, vagy játszottak. Itt a Mihalics Zolira, a Kiss Kornélra, a „Konci"-ra , a Péterfai Richárdra,és hát a Dani, a Várfalvi Dániel, aki ugyancsak korosztályos válogatott volt. Ők majd előbb-utóbb hazaszállingóznak, és átveszik az öregebbek szerepét.

Beszélgetésünk idején ért véget a 2012/2013 –as bajnokság. A hatodik helyen zártunk a bajnokságon. Arra kérlek értékeld a szezont!

A játékosállomány ismeretében a bajnokság elején a reális célkitűzés az első négy hely valamelyike volt. Azonban még a szezon kezdete előtt, Magyar Kupa mérkőzésen/ az egy osztállyal feljebb szereplő Baja ellen/ szoros küzdelemben két meghatározó játékosunk súlyos sérülést szenvedett, akikre a továbbiakban nem számíthattunk. Ennek tudatában a hatodik hely megszerzése sikernek számít a kiegyensúlyozott mezőnyben. Három junior játékosunk/Balogh Dániel, Bauer Péter, Várfalvi Dániel/ több lehetőséghez jutott, és teljes értékű játékosokká váltak a felnőtt keretben.

Hogyan tovább? Milyen jövőt vizionálsz a marcali kosárlabdának?

Célunk az NB II középmezőnyében maradni főként helyi játékosok szerepeltetésével, és minél több fiatalt beépíteni/gondolok itt Ángyán Márkra, Szecsődi Richárdra/ a csapatba.

Továbbra is szeretnénk utánpótlás csapatainkat minden korosztályban az Országos Utánpótlás Bajnokságokban elindítani, amihez nagyban hozzájárul a város vezetése, és azok a helyi cégek, amelyek társasági adójukkal segítik szakosztályunkat. Ezúton is köszönjük nekik.

Köszönöm a beszélgetést!